A Képben vagyunk a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és Vasarely Múzeum Önkéntes Programjának blogja. Ezen a felületen az önkéntesek publikálják írásaikat múzeumi és kulturális élményeikről és önkéntességről négy témában: Kedvcsináló, Beszélgető, Fejtegető, Mit olvastál? Mit olvassak? A bejegyzések az önkéntes közösségnek, és az Önkéntes Program iránt érdeklődőknek szólnak, és a szerzők személyes véleményét tükrözik. A Képben vagyunk szerkesztősége az esetleges sértő tartalmakat eltávolítja.
E-mail: volunteer@szepmuveszeti.hu

Szerkesztőségi tagok

Keresés: 

"A boldogságtól ordítani tudnék”

Hogy írtam én a Boldogtalanokat? 1913-ban egy öt- vagy hatsoros hír jelent meg „Az Est”című lapban „Két leány egy legény” címmel. {…} Mikor ezt elolvastam, arra gondoltam, hogy íme, milyen kitűnő drámai anyag ez. {…} Egy siket asszonnyal kezdtem, a nyomdász anyjával … – de mit is részletezzem? El kell olvasni a drámát, akkor majd kiderül, hogy mit csináltam ebből a hat sorból.

Füst Milán

 

 

Az Örkény Színház tűzte műsorára az író Boldogtalanok című több mint száz éve írott darabját, de mintha ma még aktuálisabb lenne, mint a maga korában. Egymást gyötrő, szűk térben és érzelmi fogságban vergődő lények drámáját látjuk a színpadon Bodó Viktor rendezésében –a tőle megszokott erős, nagy érzelmi skálán mozgó hangvételű megfogalmazásában. Egy miskolci bérelt lakás szűk terében zsúfolódnak össze a szereplők, jönnek, mennek, veszekednek, miközben fokozatosan derül ki az őket behálózó reménytelen és kilátástalan kapcsolati háló. Huber Vilmos furcsa, züllött, zavaros életű férfiú a darab központi figurája, akit Nagy Zsolt játszik szikár, cinikus alakként megformálva, aki valamikor jobb sorsra volt érdemes, de ebből semmit nem valósított meg. A női figurák közül Vilmos anyja a leghálásabb szerep, a hazudozó, siketségét színlelő asszonyt Csákányi Eszter sok humorral láttatja. A Vilmos szerelmére áhítozó két nő kapcsolata, vetélkedése, szenvedése, kitörésre képtelensége mai figurák érzetét adják.

 

A színház honlapján „kedvcsináló” ajánlás olvasható:

„Túl sötét.” 
„Micsoda posvány!” 
„Csupa ronda emberről ír!” 
„Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.”  
„Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.” 
„Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!” 
„Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...”  
„Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.” 
„Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...” 
„Szörnyű munka!”  
„Sivár, sivár.” 

 

Valóban túl sötét, de hogy elviselhető legyen, arról a rendező Bodó Viktor néhol groteszk, néhol humoros ötletei gondoskodnak, korunk ismerős alakjai mozognak a színpadon. A tér is remekül forog, egy hentespult, egy szűk  konyha, amely igazi átjáróház, ahol a szerepelők egymás életében vájkálnak.

 

Részlet Kovács Bálint, HVG-ben megjelent kritikájából
2025. június 8

.

„Tenki Réka és Nagy Zsolt kegyetlen, de túl ismerős világba engednek be

Bodó Viktor új rendezése, a Boldogtalanok az Örkény István Színházban tulajdonképpen a szeretetről szól. Csak éppen úgy, hogy azt mutatja meg, mi van, ha nem jut belőle egy érintésnyi sem.

Elmehettem volna, de nem mentem el.

Tulajdonképpen ez Füst Milán Boldogtalanok című drámájának legfontosabb mondata. Emberekről, akik foghatnák a cókmókjukat és azt a kis törmeléket, ami maradt a szívükből, és elmehetnének abból a lakásból, abból a párkapcsolatból, amibe valami irracionális okból kapaszkodnak körmük szakadtáig. Elmehetnének a két lábukon, elmehetnének villamoson, elmehetnének futva vagy vonszolva magukat, de erre képtelenek rászánni magukat: aki elmegy, az úgy megy, hogy viszik, lábbal kifelé. Azokról az élethelyzetekről szól a Boldogtalanok, amikből még az öngyilkosság is jobb menekülésnek tűnik, mint az élet az ajtó túloldalán, mert őket ott nem várja semmi és senki. Azokról az emberekről szól, akiket nem a halál miatt sajnálunk, hanem mert tovább kell élniük azon a sötét helyen, ahová a szeretetlenség zárta őket.
Az ismert, de nem agyonjátszott darabot – amelyet az előző generáció számára Székely Gábor rendezése tett emblematikussá, Gobbi Hildával, Sinkó Lászlóval, Csomós Marival, Szirtes Ágival, Végvári Tamással, Ujlaki Dénessel, Őze Lajossal és Ronyecz Máriával – most Bodó Viktor rendezésében vitte színre az Örkény Színház. Bodó egy mai miskolci lakótelepi lakásba helyezi át a több mint százéves drámát, felismerve, hogy nincs benne semmi, ami fölött eljárt volna az idő.

„Nincs abban semmi avítt, hogy emberek úgy bánnak egymással, ahogyan egy kutyával se kéne.”

 

Igazi csapatjátékot lát a néző, amely mélyen megérinti, és a címadó slágert meghallgatva búcsúzhat a boldogtalanoktól…

*Kollázs a próbákról

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Boldogtalanok

https://orkenyszinhaz.hu/eloadas/boldogtalanok

 

Faragó Ágnes

  1. 11. 25.
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.

A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.