Interjú Kenessey Piros önkéntessel
Az eltűnt szobrok nyomában
Kenessey Piros nagyon szívesen nyomoz régi idők szobrai után, szeret idős embereket kérdezgetni, mi lett a sorsa az évtizedek során egy domborműnek. Örömmel végzi a „piszkos” munkát is: időnként poros dokumentumokat pakol, előkészíti azokat a költözésre. De nagyon szívesen ül hajóba is: az idei Masters Világbajnokságon szép helyezést ért el evezésben. Fiatalokat is oktat, de mindennél jobb csak úgy leülni a stégre és nézni a Dunát.
Kívülről nézve talán lélekölő, unalmas feladatnak tűnik az adattári munka – de beszélgessen az ember csak egy kicsit Kenessey Piros önkéntessel, rögtön kiderül, hogy valójában ez izgalmas nyomozó munka. „A Picasso kiállítás után böngésztem az MNG honlapját, így bukkantam rá az önkéntes honlapra. Rögtön jelentkeztem az adattári munkára” - mondja Piros, s hozzáteszi, hogy nyugdíjba vonulása után – egy állami tulajdonú pénzügyi vállalkozásnál dolgozott, a felsővezetés asszisztense volt – kipihente magát, rendbetette a lakást és úgy érezte: keresnie kell egy testhezálló feladatot.
Piros az adattárba került, Szőnyeg-Szegvári Eszter irányítása mellett többek közt a Képző- és Iparművészeti Lektorátus dokumentumait dolgozza fel. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus az ötvenes évek végétől a kilencvenes évekig készült, köztereken, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő épületekben elhelyezett alkotásokról nyilvántartott adatait az adattárban összesítik táblázat formájában. Mielőtt bárki azt képzelné, ez unalmas, lélekölő munka, hallgassa meg Piros beszámolóját a feladatról: „Tavaly nyáron azt a feladatot kaptam, hogy a XIV. kerületi köztéri alkotásokat keressem meg, (Zuglóban élek), fotózzam le, amennyiben nem találom meg a műalkotást, keressek olyan embereket, akiktől információt kapok, mi lett a szobor sora” - meséli Piros. Gyakran valóságos nyomozó munkát végez az adattár önkéntese, hiszen sokszor letűnt politikai korok prominenseit ábrázoló szoborról, domborműről van szó. Lenin, Martos Flóra vagy Komócsin Zoltán domborműve ma már nem ott van, ahol több évtizede volt. „Például a Columbus utcai Táncművészeti Egyetemen kérdezősködtem Komócsin Zoltán portréját ábrázoló dombormű után, elmondták nekem, hogy amikor az épületet átvették, nemhogy Komócsin Zoltán portréja nem volt sehol, de kilincs sem az ajtókon” - mondja. Egy másik izgalmas eset során Gáti Gábor Lenin szobra után kutatott az Eötvös Loránd Emlékmúzeumban. Egy könyvtárostól kapott segítséget, aki elmondta: a hetvenes évek elején készült szobrot a kétezres évek elején a pincébe vitték, az intézet átalakult, most már nem lehet tudni, mi lett a sorsa. Érdekes esetnek bizonyult Asztalos János (kommunista volt, 1956-ban a Köztársaság téri pártház ostroma után lincselés áldozata lett), szobra, amely korábban a róla elnevezett iskolában állt. Az iskola gondnoka azt mesélte Pirosnak, először eltakarták zöld növényekkel a szobrot, majd később, a kétezres évek elején kibontották és most is ott díszeleg az iskola udvarán a szobor. Piros gyakran keres fel idős embereket, akik talán emlékeznek még, mi lett egy-egy dombormű, szobor sorsa abban az épületben, ahol valaha dolgoztak. Örömmel csinálja ezt az izgalmas feladatot, de hajlandó a szó szerint „piszkos” munkára is: mivel az MNG adattára a Szabolcs utcába fog költözni, olykor dobozolnia is kell a poros dokumentumokat. Ezt a feladatot is szívesen végzi.
Életében a másik nagy szerelem az evezés. Piros huszonhat éve a Műegyetemi Evezős Club tagja. „Ötven éve kerültem az evezős sportba, csak a gyerekeim születése után volt nagyobb kihagyásom. Mindig a soroksári Duna-ágra jártam evezni, jó volt a Duna látványa, sokszor csak leültem a stégre evezés után, néztem a vizet, ez teljes megnyugvást jelent nekem” - mondja.
Tavaly tudomást szerzett arról, hogy idén az ún. Masters Világbajnokságot Magyarországon, a Velencei tavon rendezik meg. „Egy klubtársammal készültünk a versenyre, januártól heti három-négy alkalommal, nyáron már heti hat napon futottunk, kondiztunk, 16-20 kilométereket eveztünk a Dunán. Végül ezer méteren negyedikek lettünk. Csodálatos érzés volt maga a verseny is: a világ minden tájáról több mint ötezer sportoló jött el, volt olyan pillanat, amikor egyszerre 180 hajó volt a Velencei tavon. A legidősebb versenyző 93 éves volt, egyébként a futamokat életkor szerint szervezik, öt évenként más kategóriában versenyeznek a résztvevők. Maga a verseny fantasztikus, magával ragadó élmény volt” - számol be róla önkéntes társunk.
Piros felnőtteket tanít evezni. Igyekszik megismertetni velük az evezős kultúrát. Ezt is nagyon szereti csinálni, pont úgy, ahogyan az adattári munkát, vagy éppen meghívók borítékolását.
S mint meséli, fontos része az életének, hogy 9 és 11 éves unokájától sok szeretetet kap és ad is nekik: az iskolai szüneteket velük tölti, s vigyáz rájuk, ha megbetegszenek.
Az interjút Ivánné Török Katalin önkéntes készítette.
You are not authorised to post comments.
Comments will undergo moderation before they get published.