Museum of Fine Arts - Hungarian National Gallery | Volunteer Program

Interjú Török Katalin önkéntessel, Képben vagyunk szerkesztőségi taggal

 – Mióta és milyen indíttatásból lettél önkéntes a Magyar Nemzeti Galériában? Voltak-e elvárásaid az önkéntes munkával kapcsolatban és milyen tapasztalatokat szereztél az évek során?

Elevenen él bennem a pillanat, amikor a kerületi könyvtárban az akkor még létező Népszabadságot futottam át, és megakadt a szemem egy rövid anyagon, amelyben Csordás Izabella nyilatkozott arról, hogy a Magyar Nemzeti Galéria önkénteseket keres. Rögtön úgy éreztem, hogy nekem ide feltétlenül jelentkeznem kell. Még aznap délután elküldtem az önéletrajzomat az MNG-nek. Azóta is úgy érzem, ez életem egyik nagyon jó döntése volt. Az eltelt csaknem egy évtized alatt a legjobb tapasztalatokat szereztem: izgalmas, gyönyörű kiállítások, remek tárlatvezetések, a munka nagyon érdekes az infopultban, és az is nagyon fontos, hogy tényleg fantasztikus embereket ismertem meg az önkéntesek közt és a múzeumban is.

– Tudtad-e az újságírói pályán szerzett ismereteidet kamatoztatni az infopultos tevékenységed során? Az bizonyos, hogy a Képben vagyunk szerkesztése, a rovatok felépítése és a megjelent írások színvonala profizmust igényel. Mennyi időt, energiát, kihívást jelent ez számodra?

Az újságírás egyik legfontosabb feltétele, hogy az újságíró kíváncsi legyen. Korábban a gyakornokaimnak mindig azt mondtam: az ne legyen újságíró, aki nem kíváncsi arra, mi történik körülötte, az országban, mit gondolnak mások. Valahogy úgy, mint az Andersen mese szereplője, ő egy varázseszköz segítségével tudhatta meg, ki mit főz a fazekában az egész városban. Nos, aki ezt nem akarja tudni, az nem való erre a pályára. Úgy érzem, bennem nagyon is megvan az érdeklődés az emberek és a művészet iránt is. Szeretek a látogatókkal beszélgetni, őszintén érdekel, amit kérdeznek és igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni, válaszolni nekik. Külön öröm, hogy elindult a Képben vagyunk, ez már valódi újságírás. Persze ezt is nagyon szívesen csinálom. Nehéz megmondani, mennyi időt töltök el evvel, hiszen mosogatás közben is nagyon jól ki lehet gondolni egy témát, egy cikket – aztán már csak le kell írni.

– Hogyan vészelted át a karantén időszakot a múzeum nélkül, és hogyan látod az önkéntes munka továbbélését a hosszú kényszerszünet után?

A karantént nagyon nehezen viseltem, gondolom, eddig is kiderült, hogy szeretem az embereket, a találkozásokat és a beszélgetéseket. Szerintem az önkéntes munka ott folytatódhat, ahol abbamaradt. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember egy érettségi találkozón a sok évtizeden nem látott osztálytárssal ugyanolyan jól tud dumálni, mint kamaszkorában. Szerencsére a Képben vagyunk azért működött a karantén ideje alatt is, és a közszolgálatis lányok is mindent megtettek, hogy azért ne maradjon ki az életünkből az MNG és a Szépmű.

– Mit jelent számodra az önkéntesek közössége, és általában mit gondolsz a közösség fogalmáról, összetartó erejéről, esetleges konfliktusairól?

Őszintén, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az önkéntesek közössége az egyik legszínvonalasabb közösség, amelynek valaha tagja lehettem. Pedig szerencsém volt, mert nagyon jó iskolákba jártam és sok régi kollégával, iskolatárssal ma is élő baráti kapcsolatban vagyok. Sokat gondolkodtam, miért annyira kivételes az SZM-MNG közössége. Arra jutottam, hogy fontos szűrő lehetett, hogy ide eleve olyan, a másik emberért, egy komoly, nagyon színvonalas múzeumért önkéntes alapon tenni akaró emberek jelentkeztek, s nyilván a casting is nagyon jó lehetett. Ennek a közösségnek minden tagja megbízható, olyan ember, akire bármikor lehet számítani. Ez a mai világban ritkaság és nagyon fontos érték. Nem mellékes az sem, hogy a múzeumban a szakmájukat rendkívüli színvonalon művelő művészettörténészek dolgoznak, akik nem mellesleg mindig segítenek az infopultban is, ha a helyzet úgy alakul.

– Ha a múzeumban töltött éveket jellemezned kellene, milyen fontos mozzanatok jutnak eszedbe, alakította-e az önkéntes munka a személyiségedet? Mit vársz a pandémiát követő újrakezdéstől?

Sok szívmelengető emlékem van: olyan kiállítások, mint az orosz avantgard, a londoni iskola vagy Farkas István életmű kiállítása – felejthetetlenek. De jó érzés emlékezni Fehér Dávid vagy Koós Nikolett tárlatvezetéseire, – az MNG-ben mindig történik valami izgalmas. Rengeteg történetet tudnék látogatókról mesélni, öröm, ha egy konfliktust mégis meg tudunk oldani, vagy éppen megtaláljuk egy amerikai látogató ittfelejtett jogosítványát, majd magát a látogatót is megtaláljuk az épületben, aki boldog, hogy a kezébe nyomjuk ezt a fontos dokumentumot. Jó visszagondolni a Múzeumok Éjszakájára is, amikor olyan emberek is eljönnek az MNG-be, akik még sohasem jártak nálunk. Ami még nagy élmény, hogy az ember az infopultban valóban tapasztalhatja az emberi természet végtelen változatosságát, ez sokszor vicces, megható vagy akár bosszantó is tud lenni, de mindenképp izgalmas. Biztosan formálta a személyiségemet. A járványt követő újrakezdéstől hasonló élményeket várok. A rendkívüli helyzet megmutatta, mennyire tud hiányozni a múzeum, az önkéntesek közössége.

                                                                                                                            Faragó Ágnes