Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

A sehová nem tartozás festője

Részletek

Találatok: 469

Kihűlt világ – Farkas István kiállításáról egy tárlatvezetés nyomán

Matisse-szal és Picassóval együtt emlegették Párizsban, itthon soha nem ismerték el és fogadták be igazán, neve ma sem ismert. Farkas István a szorongás, a kívülállás, a sehová nem tartozás festője – a Magyar Nemzeti Galéria a festő halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. Az önkéntesek nemrég Koós Nikolett gondolatébresztő tárlatvezetése során ismerkedtek a tragikus sorsú képzőművésszel. - Ivánné Török Katalin

Infópultosként nyugodtan állíthatom: sajnos csak a Magyar Nemzeti Galériába érkező látogatók elenyésző kisebbsége hallott Farkas Istvánról. Pedig a tragikus sorsú magyar festőt a XX. század elején Párizsban egy sorban emlegették Matisse-szal és Picassóval, egy, a Tiszatáj online-on megjelent cikk nyomán is megkerülhetetlennek tartotta, művészetük rokonítható egymással. (Tiszatáj Online)

Koós Nikolett gondolatébresztő tárlatvezetése nyomán megismerkedhettünk a festő tragikus életével, amely nyilvánvalóan erősen hatott művészetére is. „Minden szellemi és anyagi háttere megvolt, mégis az egyik legszorongóbb magyar festő”. Édesanyját kora gyerekkorában elveszítette (egy elmegyógyintézetben halt meg), apja a Singer és Wolfner könyvkiadó rendkívül tehetséges tulajdonosa és vezetője. Mégis, az apa fiával szadisztikusan, szinte horrorisztikusan bánt, aminek hatása folyamatosan megjelenik művészetében, az élethez való hozzáállásában. Képei többségén látható a végtelen magány, a szorongás, a festő sokszor úgy festi le alkotásain a férfiakat, hogy erősen szorongatnak valamit a kezükben – többek között az elfojtott, meg nem élt agresszióra utalva. Nem a szüleit festi meg, mégis egész művészetében jelen vannak”- mondta a tárlatvezető.

Farkas István nyugtalanító, szorongató képei szinte előrevetítik a világháború előtti évek egyre fenyegetőbb hangulatát. Képein gyakori, hogy a figuráknak nincs szeme – a szemnélküliség valami fontosnak a hiánya, mindig borzongató. A kiállításon rengeteg mű látható – ennyit magyar látogató még nem szemlélhetett meg. Megnézhetjük híres portréit - szinte groteszkbe hajló arcképét, a gyönyörű, mégis nagyon különös Látnoknőt vagy A rózsaszín kalapos nőt. Talán az egyetlen portré, ahol mosolyt láthatunk egy női arcon – hívta fel a tárlatvezető figyelmünket – arcképe. Ugyanakkor félelmetes és egyben megragadó Z. grófnő portréképének maszkszerű arca a csontsovány kézzel. A Fiatal részeg költő anyával című képe is elborzasztó, ugyanakkor nehéz levennünk a szemünket róla. Farkas legtöbb képe belső nyugtalanságot, magányt, kívülállást fejez ki.

A kiállításban az is nagyon érdekes, hogy bemutatja, kik voltak hatással a festőre. Magával ragadó például Fiatal nő kutyával című képe, a terembe belépve szinte vonzza az ember tekintetét. Csak kevés festmény tükröz nyugalmat és boldogságot. Szép példája ennek a Kerti vendéglőben vagy a Szigligeti hegyek.

Farkas István sorsa tragédiával végződött. Apja halála után átvette a Singer és Wolfner kiadó vezetését, s ezt szintén nagyon tehetségesen csinálta. Bár zsidó származású volt, nagyon sokáig azt hitte – talán elhitette magával? - hogy rá első világháborús érdemei miatt nem vonatkoznak a zsidótörvények. 1944-ben azonban Kecskemétre kerül gyűjtőtáborba, ahonnan kétségbeesett segélykiáltást küld , aki a Singer és Wolfnernél megjelenő Új idők szerkesztője volt. A menlevél el is készül – csak éppen a festőt addigra már Auschwitzban a gázkamrába küldték.

Meditálhatunk azon, miért nem menekült el idejében Farkas hazájából, pedig sokan figyelmeztették, Pátzay Pál bújtatta is volna, ha hagyja. Vajon a festő ennyire bízott első világháborús érdemeiben, hogy azok majd megvédik? Vagy egyszerűen csak nem tudta elképzelni az elképzelhetetlent, ami aztán mégis megvalósult?

A töprengést folytathatjuk a Kihűlt világ  kísérőkiállításán, amely a Soá címet viseli. Petri Lukács Ádám szövegeiből megtudhatjuk, mennyi fantasztikus költőt, képzőművészt, zeneszerzőt veszített el Magyarország a vészkorszakban. Radnóti Miklós, Fényes Adolf, Goldman György, Rejtő Jenő - a sort sajnos még hosszan lehetne folytatni. Aki gondolkodni akar, mi is történt a XX. század első felében Magyarországon és Európában, aki egészen sajátos hangulatú képeket szeretne látni, nos, az feltétlenül nézze meg a kiállítást. Február végéig még lehet.

                                                                                                         Ivánné Török Katalin

Farkas István: Szomory Dezső arcképe, 1921, olaj, vászon