Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

"Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda!" avagy Újragombolás dán módra

Részletek

Találatok: 278

Moziba járó családból származom, és dacára az online filmáradatnak, nekem még mindig kell a mozizás közösségi élménye.
Mostanában ─ a világban dúló rémségek közepette - különösen fontos lett az a "lelki kereszthuzat", amit egy jó film ki tud váltani.
Kedvenc art mozim műsorából kiválasztottam hát egy felhőtlen szórakozást ígérő alkotást:

A címe: Főzőklub
Rendező: Barbara Topsoe-Rothenborg
Gyártás éve: 2020.
Magyarországi bemutató: 2022. február 24.
Forgalmazó: ADS Service Kft.

Mielőtt belevágnék a filmajánlóba, be kell vallanom, hogy több szempontból is hazabeszélek.
Egyrészt a dán filmeket élből kedvelem. Van bennük némi északi karcosság, a humoruk időnként szénfekete, és még a legnyálasabb témáktól sem csöppennek el.
Másrészt ez a film elsősorban a nőket, méghozzá a nyugdíjas korú nőket célozza meg, és nem titok, hogy jómagam (és vélhetően önkéntes társaim többsége) csoporttag.
A mozizás úgy indult, hogy eltévesztettem a vetítőtermet. Jó pár percig üldögéltem egyedül a vaksötétben, míg a jegyszedő be nem jött értem, és át nem terelt eggyel arrébb, a megfelelő helyiségbe.
Ezen máris jót kuncogtam. Egyébként összesen nyolcan voltunk, mindenki jókor nevetett, és senki sem csörgetett zacskót
Noha a film százszor lerágott csontot tálal fel nekünk, mégsem válik unalmasan kiszámíthatóvá. (Mert dán???)
Három barátnőt ismerünk meg, akik az általánosban még elválaszthatatlanok voltak, aztán lazult a kapcsolat. Teltek-múltak az évek, és mindhármukat rendre megcincálta az élet.
A típusok: a gyászba beleragadt özvegy, a megcsalt hitves és az (önjelölt) örökifjú bombázó.
Nők, akik most együtt próbálnak kimászni az életválságból.
A mentőötlet egy olasz út, összekötve egy hétnapos helyi főzőtanfolyammal.
A filmrendező több legyet üt egy csapásra, mert a hölgyek kacagtató kalandjain túl a néző még Puglia ínyencségeit és festői táját is élvezheti.
Én pedig nagyfokú elégtételt éreztem, amikor a közelképek a szereplők minden ráncát, szemölcsét, májfoltját megmutatták, majd azt is, hogyan hull le az öregség maszkja egy felfénylő mosolytól. (Más kérdés, hogy a kései virulást nem árt egy kis szájfénnyel, jó frizurával, színes ruhával is megtámogatni...)
Számomra a film legfőbb erénye azonban az öniróniával párosuló őszinteség volt. A barátnők ezer éve ismerik egymást, semmi értelme megjátszásnak, pláne álszenteskedésnek.
─ Bepisiltem ─ susogja a "bombázó" egy vad rokizást követően. Mire a "megcsalt hitves": ─ Na és? Megesik ez a legjobb körökben is.
Ez a film is megerősített abban, hogy ha nevetni akarunk, a világ furcsaságai mellett önmagunk személye is kiváló viccforrás!
Végezetül még annyit, hogy remek dolog a mozizás, de az igazi élmény a jó közösség. Ahol az ember lánya elengedheti magát, mert tudja, hogy értő fülekre talál.
Ezt kaptam (kaptuk) meg a március 22-i, végre-valahára megrendezett önkéntes értékelőn. Beléptem a nagyterembe, és azonnal megcsapott az otthonosság érzése. Emlékeztek? Be nem állt a szánk, mintha egy falusi lagzin találkoztunk volna rég nem látott kedves rokonokkal.
Erre kell vigyázni.

Szathmári Ágnes         2022.04.11.