Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

„Színház az egész világ”

Részletek

Találatok: 239

Nem is tudom, miért Shakespeare idézete jutott eszembe a Centrál Szinház kisszínpadáról kifelé jövet, a „LIAison” című előadás után. Hazaérve aztán jobban utánanéztem az idézetnek (szégyen ide vagy oda, de nem tudtam kívülről), melynek a végét olvasva „és mindenkit sok szerep vár életében” rájöttem, hogy az előadás tipikus megtestesítője Shakespeare híressé vált mondatának.

Fotó : Horváth Judit

Talán kezdjük azzal, hogy a „Beugró” című műsor/sorozat óta nagyon szeretem Pokorny Lia játékát, és színészi előadásának sokszínűségét. Mindemellett emberként is nagyon szimpatikus és hiteles mindaz amit láttatni enged magából, az életéből.  Így aztán már a 2021-es őszi bemutató óta szerettem volna megnézni a LIAison (ötletes szójáték a Lia név és a liaison szó összeolvadásával) című darabját, melyre végül is most novemberben került sor.

Műfaj: Az előadás egyfajta keveréke a manapság divatos stand up komédiának és egy sanzonestnek, jó nagy adag improvizációval fűszerezve. Az improvizációs készség nem volt meglepő, de az ének, a békebeli jól ismert sanzonok (néha kicsit átszabott szöveggel) búgó hangú előadása szerintem sokak számára meglepetés volt. Persze maguk a sanzonok is, hisz egy bizonyos mértékig elfeledett műfajról van szó, de azért sokan emlékeznek még többek között Domján Edit, Psota Irén, majd később Udvaros Dorottya és Hernádi Judit előadásaira, dalaira is.

Téma: A nők és a szerelem mindenféle változatban. Végül is mindenkit sok szerep vár az életben, nem igaz? És mindenki tudna mesélni.... A színésznő az általa és ismerősök, barátok által tapasztalt, megélt női szerepeket, sorsokat játssza el a próza és az ének segítségével.

Kerettörténet: A nézők egy képzeletbeli utcán sétálva nézhetnek be egy társasház 15 lakásának ablakán, ahol 15 különböző női sors és szerelem elevenedik meg. Az egyes szerepek között igen személyes hangvételű az összekötés. Hol a néző, hol a világosító vagy éppen a kellékes kerül megszólításra. Ha az első sorokban ülünk, jobb ha felkészülünk váratlan kérdésekre is, persze válaszolni nem muszáj, de lehet.

Az élmény: Kétségtelen hogy főként nőknek sokatmondó a darab, hiszen rólunk, a sokak által talán fel is ismert típusokról van szó. Persze sosem magunkat ismerjük fel, hanem mindig valaki mást....barátnőt, testvért, szomszédot vagy kolleganőt. Pedig valahol mi is benne vagyunk a történetekben, melyeket minimális kellékkel, fergeteges energiával és beleéléssel ad elő Pokorny Lia szünet nélkül, mintegy másfél órán keresztül.

Azért férfiakat is láttam a nézőtéren (talán csak kicsivel voltak többen, mint ahány férfi önkéntesünk van), volt, aki még az első sorba is bemerészkedett, és láthatóan jól szórakozott. Valahol a darab vége felé még egy kalapban összegyűjtött kérdésekre is válaszol a művésznő, nahát ekkor tényleg úgy érezheti magát a néző, mintha ő is ott ülne (talán egy nappaliban, egy kávézóban) és részese lenne a játéknak.

A zene: A végére hagytam, pedig alapvető fontosságú. Az előadást egy fiatal harmonikás kíséri, Kéméndi Tamás. Gondolom többen is tudjátok, hogy az a zenész, akivel a darab indult, Babicsek Bernát, tragikus körülmények között halt meg az év elején, és sokáig kétséges volt, hogy lesz-e folytatása az előadásnak. Nagy lelkierőre és bátorságra utal, hogy Pokorny Lia úgy döntött, folytatja a Liaisont, kicsit átírva, kicsit kiegészítve, és egyben emléket állítva Babicsek Bernátnak is.

Fotó: Jaksa Tímea

Ennek eredménye egy fantasztikusan szép dal, melynek szövegét a művésznő írta, és az elengedésről, a búcsúzásról szól. És ezt a dalt csak könnyezve lehet előadni.

Babicsek Bernát zenéjét sajnos nem ismertem, de úgy gondolom, hogy Kéméndi Tamás méltó a bizalomra. Az egyszerű néző talán kisfiúsnak találja, de az biztos, hogy szinte kotta nélkül, jó humorérzékkel és alázattal csal ki gyönyörű dallamokat a harmonikájából. Később aztán megtudjuk, hogy harmadik generációs zenész, több zenekarban is játszik és tanít is.

Amúgy pedig számomra  a harmonika mindig a gyermekkort idézi fel, hiszen apai nagyapám jól játszott ezen a hangszeren, és sok téli estén szórakoztatott minket az általa ismert dalokkal. Csodálatos hangszer, varázslatos dallamokkal.

Csak ajánlani tudom az előadást idősnek, fiatalnak egyaránt. Ez egyébként jól látszott a nézőtéren is, hiszen amellett, hogy telt ház volt (és vastaps), jó volt látni a sok fiatal, nevető arcot és azt, hogy a művészet, a zene, a játék még mindig a mindennapjaink része és remélhetőleg sokáig az is marad.

Kovács Mariann

2022. november 21.