Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

Csodálatos tájak és az olaszok különleges kisugárzása

Részletek

Találatok: 183

Még tavaly ősszel távozott Vigh Dóra közönségszolgálati munkatárs a Szépművészeti Múzeumból, - Olaszországba. Megkérdeztük Dórit, mi történt vele az elmúlt hónapokban, érdemes volt-e kiutaznia.

Negyedik hónapja vagy Olaszországban. Kérlek, mondd el, hol élsz, mit dolgozol?

November 4-től vagyok Olaszországban és ezen rövid idő alatt jelenleg a harmadik helyen tartózkodom. Először tíz napot töltöttem önkéntesként (ún. workaway) egy erdei menedékházban Basilicata régióban egy olyan szervezetnél (Fuorisentiero), amely környezeti neveléssel, tájékozódási-és túravezető tanfolyamok szervezésével, kutatással, vadállomány monitorozásával és egyéb programok szervezésével foglalkozik. Ez a tíz nap rendkívül színes, tartalmas és meghatározó élmény volt. Azóta kapcsolatban állok a ”host”-tal, nyáron a tervek szerint visszamegyek hozzájuk, talán már munkatársként.

Az önkénteskedésem alatt kipróbálhattam, hogyan folyik az olívaszüret, beleláthattam a menedékház napi működésébe és megismerhettem az utolsó pásztorcsaládok egyikét, akik váltakozó legeltetést folytatnak és marháikat nyáron a hegyekben (Basilicata régióban, a Lucaniai-Appenninekben, Potenza város környékén), télen a síkságon (Puglia régió északi részén) legeltetik. Az egyik legkedvesebb ajándékot tőlük kaptam: egy pásztorbotot.

Pásztorbotommal ezután én is Puglia régióba mentem, Leccéba , ami nagy váltás volt, ugyanis ez a rövid idő a hegyek között elég volt ahhoz, hogy megdöbbenjek egy város létén. A barokk Lecce a csizma sarkának déli részén található, igazán impozáns építészete és klímája is kellemes. 15 fok alá napközben csak januárban csökkent először a hőmérséklet ittlétem óta. Lecce nagyváros, kényelmes minden szempontból, de a munkába járás csak autóval lehetséges, így az egyik kollégám fuvarozott, aki Leccében él.

November közepétől kezdtem el újra együttműködésem a Ramdom szervezettel, ahol olaszországi mesterképzésem végén, egy nyáron át dolgoztam már, igaz, akkor egy másik városban voltak (még lentebb a csizma sarkában). A szervezet 2021-ben elköltözött egy másik kis településre, Castrignano dei Greci nevű városkába, Leccétől délre. Az új székhely, KORA, egy 1600 négyzetméteres nemesi palota. A szervezet – egyben múzeum – művészeket fogad, kiállításokat és kulturális programokat szervez, könyvesboltot, könyvtárat és egy bárt is üzemeltet, utóbbiakat két másik szervezettel és a városvezetéssel együtt. Pozícióm szerint a szervezet igazgatójának, egyben alapítójának az asszisztense vagyok. Eddig a munkaidőm legtöbb részében olasz és európai pályázatok írásával foglalkoztam és legújabban én tartom kézben a helyi önkénteseket is.

Lássuk azonban a harmadik helyet, ahol jelenleg lakom. Januártól szabaddá vált a szervezet saját fenntartású albérlete, ahol a művészeket szokták fogadni, így oda költözhettem. A kisvárosi lét próbatételeiről később, de elöljáróban pár tény: nincs vonatállomás, az autóbuszjárat igencsak mérsékelt, például vasárnap nincs.

Rövid idő telt el azóta, hogy kimentél, most úgy érzed, érdemes volt? 

Teljes mértékben. Minden alkalommal, amikor Olaszországban vagyok, feltöltődöm. Időnként ”rámjön”, hogy kint szeretnék lenni, olaszul beszélni, a kinti életritmust felvenni, átengedni magam az olasz szokásoknak. Ezt a vágyat néha egy rövid kiruccanás is csillapítja, máskor hosszabb idő kell belőle a lelkemnek. Jól érzem magam itt, nagyon sok élményben volt részem ilyen rövid idő alatt is. Legyen az új, magával ragadó emberek megismerése, bosszankodás a délolasz bukfences munkafolyamatok miatt, vagy a régi-új érzés, amikor rácsodálkozom a környezetre séta közben: pálmafák, kiwi fa, minden második portán valamilyen citrusféle, gránátalma bokor.

Úgy tudom, jól beszélsz olaszul és nagyon szereted Olaszországot. Mi a fő oka ennek a vonzalomnak?

A vonzalom fő oka, hogy ”rászoktattak” a szüleim gyermekkoromtól kezdve. Egy kedves olasz családdal, akik a családi barátaink több, mint 30 éve, rendszeresen találkozunk, kiutazunk hozzájuk vagy ők látogatnak meg minket. Nem tudnék kiemelni egy dolgot, természetesen Olaszország műemléki, táji és környezeti gazdagsága lenyűgöző. Az eldugott, kevéssé ismert részeken is lélegzetelállítóan szép helyeket lehet találni. A sztereotípiákat (kivételesen?) megerősítő módon az olaszok kisugárzása – számomra – igenis különleges. Ez persze az én percepcióm. Minden régió, város, kis település hangulata eltér egymástól, megvannak a kedvenc régióim. Tudom ám, hogy az idealizált kép mögé kell nézni és persze hosszabb távon kint élni más dolog. 3 évig voltam kint ezelőtt, kisebb megszakításokkal. Ez rendkívül jó alapot adott most, hogy kijöttem, jól jöttek a korábbi tapasztalatok, hasznos volt az akkor kiépített és utána is fenntartott ismeretségi hálóm.

A többség sajnálja, hogy elmentél a Szépműből, ugyanakkor megérti, hogy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. Ez lesz a "nagy kaland" az életedben?

Igazán jólesik ezt hallani, nem tudom megmondani, hogy ez lesz-e a ”nagy kaland” az életemben. Ugyanakkor ismerős közegbe érkeztem, biztosabbnak érzem magam, mint mikor először jöttem Olaszországba. Most inkább sok kis kaland történik velem, elmesélek röviden egyet. Említettem, hogy Castrignano de Greciban a közlekedés, mondjuk úgy, hiányos. Mivel vasárnap nincs buszjárat, egy szombati nap Leccéből megcéloztam hát az utolsó, este 8 órai buszt, ami persze nem abból a megállóból indult, amit a weboldalon írtak, így lekéstem. Még jó, hogy meg tudtam aludni a volt lakótársaimnál. Időszakosan újra megtévesztett az a bizonyos weboldal és meglepődve láttam egy vasárnap hajnali, 05:30-ra kiírt járatot. Nekikerekedtem hát, és már a helyes buszmegállóba érve újra leellenőriztem a weboldalon látottakat, amikor észrevettem a kisbetűs részt: „A járat a következő napra vonatkozik.” Nem vagyok szerencsés, gondoltam, de eltökéltem, hogy aznap márpedig visszajutok Castrignanoba. Megnéztem, hogy megy-e a legközelebbi nagyobb városkába bármilyen járat. Reggel 8 óra, Maglie (város). Nagyszerű, kivárom, addig beülök egy bárba egy kávéra és egy vegán pasticciottora. Maglieből legrosszabb esetben 1,5 óra séta alatt hazajutok, jobb esetben a következő alternatívákkal számolhatok:  körbekérdezek pár szimpatikus járókelőt, nem mennek-e arrafelé . Mozgósítom egy kollégámat, aki castrignanoi. Keresek egy taxit - szép remények... A magliei buszra szállva megkérdeztem a sofőrt, tudna-e valamilyen megoldást javasolni. Azt felelte, vasárnap hazajutnom lehetetlen, leszállt, elszívott egy cigarettát, visszaszállt, és ezt mondta: „Ha a taxis barátomat vasárnap reggel felhívnám, abban nem lenne köszönet. Ha nem lesz más utas, akkor megpróbálhatjuk, hogy a magliei leágazás helyett Castrignano felé veszem az irányt és meglátjuk, meddig tudom elvinni. Ezt viszont csakis úgy, hogyha ez kiderülne és előállítanának, akkor tanúskodnia kell, hogy abban a bizonyos kanyarban a busz elé ugrott egy vaddisznó és amiatt kellett elfordítanom a kormányt.” Beleegyeztem, végül elvitt a sofőr egészen Castrignanoig...

Jártál-e már itthon azóta? Esetleg ellátogattál a Szépműbe, nagyon szép kiállítások vannak most ott... Tartod-e a kapcsolatot volt kollégáiddal?

Az ünnepekre hazalátogattam egy hétre, azonban nem jártam a Szépműben, ez a legközelebbi alkalomra marad. Egy-két kollégával tartom a kapcsolatot. Az aktuális programokról, kiállításélményekről első kézből kapom az információt, mégpedig anyukámtól, aki ki nem hagyná az új tematikájú tárlatvezetéseket, programokat, kiállításokat. Hetente jár a Szépműbe és a Galériába. A Vaszary-kiállításra pedig már ”elküldtem” két itteni kollégámat is, akik egymástól és tőlem is függetlenül januárban látogattak el Budapestre.

Bizonyára Olaszországban is vannak múzeumi önkéntesek. Ott hogyan szervezik az önkéntes munkát, mennyire népszerű?

 Amire jelenleg rálátásom van, az a civil szervezet, ahol dolgozom. Már szinte a 2011-es megalakulások óta fogadnak az Erasmus+ keretein belül önkénteseket. Tavaly tavasszal hirdették meg a felhívást, hogy helyi önkénteseket keresnek, az akkori pár jelentkezőből azóta részmunkaidős munkatárs lett. Decemberben újra meghirdettük a felhívást és februárban már vállaltak is a jelentkezők önkéntes műszakokat, de még folyik a beilleszkedés a szervezetbe. A szervezet székhelye egy kifejezetten elzárt helyen van, egy kisvárosban, ami, valljuk be, nem tartozik Olaszország legfejlettebb régiói közé. Ráadásul Puglia déli, még inkább elszigetelt részén. Nem hiába, hogy a szervezet egyik fő kutatási területe az ún.„terre estreme”, azaz extrém/izolált területek szociális és természeti szerkezete. Nem összemérhető tehát az itteni önkéntes program a Szépmű és Galéria vagy más nagyobb múzeum önkéntes programjával, de persze nem nehéz megtalálni azt, ami összeköti mégis az itteni önkénteseket, akár veletek. Társadalmilag hasznos tevékenységet szeretnének végezni szabadidejükben, szeretnének belelátni egy kulturális szervezet dinamikáiba és persze van, aki a szakmában dolgozik és szeretné bővíteni a kapcsolatrendszerét. Itt is azzal kellett kezdeni, hogy pontosan meghatározzuk, hol, milyen területeken és feladatokban lenne szükség önkéntes segítségre. Nagyon érdekes, hogy a kis számú jelentkező is reprezentálja azt a sokféleséget, amit az SZM-MNG önkéntes programja ad, vagyis, hogy mennyire különböző háttérből jönnek az érdeklődők, de közös a művészeti érdeklődés. Jelenleg azon dolgozom, hogy fenntartsam az érdeklődésüket és erősödjön az elköteleződésük a szervezet iránt, de hozzá kell tennem, hogy 10 alatti számról beszélünk. Ez a része a munkámnak igazi ajándék, színesíti a többi munkafeladatomat.

                                                                                               Török Katalin

2023. március

A képek Vigh Dóra felvételei