Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

A rögvalóság költészete Krusovszky Dénes: Levelek nélkül

Részletek

Találatok: 146

…„Jókora repedés futott végig a tanári szoba mennyezetén, akár egy vaktérképre vastagon húzódott bizonytalanul felrajzolt folyó, a forrásvidék még, mint egy pókháló, finom vonalakból állt, aztán egyre tágult, erősödött, a torkolat felé már ujjnyi a meder.”…

Keletmagyarországi kisvárosban vagyunk, onnan figyeli egy tanár a mozdulatlan hétköznapokat felkavaró különös és megmagyarázhatatlan jelenségeket, amelyek folyamatosan borzolják az ott élők kedélyét. Egy libatelepen százával pusztulnak el a libák megmagyarázhatatlan okból, a kisváros fái eldobták leveleiket, tavasszal puszta ágak meredeznek az ég felé. Nyom nélkül eltűnik Porkoláb, a libák őrzője, - mintha Tarr Béla Sátántangójának  világképe villanna fel.  A kötet borítóján egy ablakon kinéző figura keretbe fogja a kitűnően tagolt költői prózát, hiszen a tanár mindent lát, de semmin sem tud változtatni. A saját életén sem… Empatikus, magányos figura, sok elrontott kapcsolattal a háta mögött, beágyazva a kisváros megváltozhatatlan rögvalóságba. A szövegben megbúvó Camus és Kafka idézetek úgy simulnak be a történetbe, hogy csak távolról sejlik fel a Pestis világa, ahogyan a lakók a fák baljós viselkedését fogadják. Számomra letehetetlenül izgalmas. A tanár áll az ablaknál, nyomoz, figyel és közben a saját életében is rejtélyek bukkannak fel. Falusi öregotthon lakója az édesanyja, akinek története sokismeretlenes egyenletté válik, az apja megmagyarázhatatlan halála, a tantestület bizarr, ámde ismerős arcai egy bizonytalan és szorongató, - mert kellő pontokon mindig el van rejtve némi fordulat, csavar, és a leveleiket elvesztő fák jelképe nagyon hajaz a minket körülvevő világ mindennapi fenyegetéseire. Krusovszky Dénes költői prózája egyszerűen beszippantja az arra fogékony olvasót, jelen esetben engem, aki már a korábbi kötetének is elkötelezett híve voltam. (Akik már nem leszünk sosem, Magvető, 2018.)

Egy barátság története is megelevenedik a kötetben, az állatorvos és a tanár őszinte rokonszenve is mintha Camus Pestisére hajazna az én olvasatomban… De szó van az apaképről, a testvérek viszonyáról, és a kisváros diáksága is fontos szereplője a történéseknek. Mitől nem lehet letenni a könyvet? Mint egy többszólamú zeneműben, itt is végtelen sok finom szálon fut a regény, filmszerűen láttatja a város topográfiáját, a lakók kapcsolati hálóit, még egy rendőrörs kaotikus működését is beleszövi a sztoriba a szerző, mindvégig a tanár belső világán keresztül, helyenként még az irónia sem hiányzik.

Koroknai, a tanár, emberi kapcsolataiban végtelenül bizonytalan, ügyetlen, magányos figura, aki minden jó szándéka ellenére is csak rezonőr marad, a kisvárosi értelmiségi kissé szánandó figurája. Ő bizony nem megy el, szemben állatorvos barátjával, aki két lábbal a földön jár, és Németországba távozik családjával…

Sok kérdés nincs eldöntve, igaz/hamis? A finom lebegtetés adja számomra a szöveg igazi értékét, az itt és most velünk történő felfoghatatlan és a káosz előérzetét közvetítő érzés, és ennek feloldására való törekvés.

A kötet vége felé elgondolkodtam azon, hogy vajon én hogyan fejezném be a történetet…

Bingó! A szerző is úgy kanyarította a véget, ahogy elképzeltem.

Részlet a kiadó fülszövegéből:

Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket? A nagy sikerű Akik már nem leszünk sosem után Krusovszky Dénes második regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Krusovszky Dénes 1982-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Költő, író, műfordító, rendszeresen publikál a Magyar Narancsban.

Faragó Ágnes, 

június 26