Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

„Tessék mondani, a Lilaruhás hölgy hol van?”

Részletek

Találatok: 165

„Tessék mondani, a Lilaruhás hölgy hol van?”

Interjú Borys Krisztával

Krisztával először a Nemzeti Galéria egyik Borszerdája alkalmával találkoztam. Állt elegánsan, mosolygósan a pultnál, hol itt, hol ott volt, beszélgetett és végezte a munkáját. Csak később hallottam, hogy a Szépművészeti Múzeumban teremőrként is dolgozik. Még később találkoztam vele a Fitness teremben (de hát hiszen te vagy a ... ismeritek ugye az ilyen rácsodálkozásokat?) ahová mindketten elég rendszeresen járunk. Így aztán mikor felmerült az ötlet a szerkesztőségben, hogy készítsünk interjút Krisztával, rögtön jelentkeztem, majd egy hasizom és egy fekvőtámasz között sikerült időpontot egyeztetni.

Kriszta, mi volt előbb, az önkénteskedés, vagy a teremőrség?

Az önkéntesség. Nyugdíj után elhatároztam, hogy önkéntes munkára adom a fejemet, és azt is tudtam, hogy az irány a képzőművészet lesz. Szerencsére gyorsan rátaláltam a lehetőségre, és a szokásos interjút követően 2018 februárjában a Vaserely Múzeumban találtam magam, mint önkéntes. Amellett, hogy nagyon tetszett és élveztem, praktikus is volt, hiszen akkor Óbudán laktunk.

Hogyan lett ebből teremőrség?

Nagyon egyszerű. Az egyik önkéntes társam (Horváth Zsuzsi) az MNG-ben is önkénteskedett, és egy régi kollégája ott volt teremőr. Ő jelezte, hogy keresnek teremőröket a Szépművészeti Múzeumba, nincs-e kedvünk. Hát nekem bizony volt! És megint gyorsan peregtek az események, 2018 október 30-án a felújított SZM-ben voltam, mint teremőr. Előtte ugyan még egyszer voltam mentor mellett a Galéria infopultjában is, de ez pont a Frida Kahlo kiállítás alatt volt és az a nehéz időszak rádöbbentett, hogy az infopult valahogy nem nekem való.

Akkor azért tisztázzuk, hogy miként is találkozhatunk veled a Galériában.

Mivel összeférhetetlen, hogy valaki önkéntes és alkalmazott is legyen egyazon helyen, de azért az önkéntes munkát is szerettem volna tovább folytatni, az a megoldás született, hogy én a Galériában segítek, elsősorban a Borszerda, a Textúra, a Gyermek Textúra, illetve egyéb múzeumpedagógiai eseményeken.

És „bejött” a teremőrség? Mit szeretsz benne?I

Igen, határozottan bejött. Nagyon szeretem a környezetet, gyönyörű a múzeum. A Román Csarnok és a Képtár a kedvencem. Szeretem a nyüzsgést, a forgalmas és a kevésbé forgalmas időszakokat, a változó kiállításokat. Figyelni kell, segíteni, sokszor magyarázni, néha „fegyelmezni”. Ez nekem való.

Hogyan működik a rendszer? Kik is a teremőrök?

Minimum havi 12 napot kell vállalni, ezeket te magad jelölheted meg. Időszaki kiállítás esetén mindenki többet vállal. A régiek mindig segítik az újakat (az én esetemben is ez történt), így könnyebb és gyorsabb belerázódni a gyakorlatba. Nagyon különböző az összetétel, sok a tanár, van, aki művészettörténeti múlttal rendelkezik, de olyan is akad, aki itt „fertőződik meg” és lesz nyitott a képzőművészetre. És többen festenek is.

Mesélj az élményekről, egy-két különleges esetről, ami veled történt.

Élmény van, ilyen is, olyan is. Általában sokan kérdeznek magáról épületről, és különösen a külföldiek csodálkoznak el a szépségén, főleg a Román Csarnokot látva. Ilyenkor aki éppen oda van beosztva, az arathatja le a babérokat. Már velem is előfordult, nagyon jó érzés. Furcsaságok? Ami most eszembe jut, az a Csontváry kiállításhoz kötődik. Rendszeresen keverték az Etnát a Vezúvval, volt, aki megkérdezte, hogy ez a művész vágta-e le a fülét, más pedig arról érdeklődött, hogy a Lilaruhás hölgy hol van. Persze türelmesnek, kedvesnek kell maradni, még akkor is, ha egy vendég hipp-hopp elővesz egy mérőszalagot a zsebéből, és leméri a 30 centit, amikor figyelmezteted, hogy ekkora a távolság, amennyit meg kell tartania a látogató és az alkotások között, és ő ezt láthatóan nem tartja be. Talán érdemes azt is megjegyezni, hogy tapasztalatom szerint a Covid óta mintha több lenne a konfliktus. Sokszor nagy türelem kell, és alapelv, hogy semmit nem szabad magunkra venni.

A család és a barátok hogyan fogadták az önkénteskedést, a teremőrséget?

Mikor elkezdtem, akkor még nem sokat lehetett az önkéntességről hallani. Többen csodálkoztak, nem is tudták, ez mit jelent. „Ingyen csinálod?” kérdezték. Gondolom, ez sokunkkal így történt. Mást még nem sikerült megfertőzni, de mára már elfogadták, és a család is megszokta, hogy állandóan programom van - múzeum, vagy sport. De hát én így érzem jól magam. Ha előre nézek, akkor úgy gondolom, hogy a teremőrséget egy bizonyos kor után már nem fogom folytatni, de reményeim szerint az önkénteskedés még ezután is menni fog.

 Így legyen! Nagyon köszönöm  a beszélgetést.

Kovács Mariann

2023 július 29.

A képek a szerző felvételei