A Képben vagyunk a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és Vasarely Múzeum Önkéntes Programjának blogja. Ezen a felületen az önkéntesek publikálják írásaikat múzeumi és kulturális élményeikről és önkéntességről négy témában: Kedvcsináló, Beszélgető, Fejtegető, Mit olvastál? Mit olvassak? A bejegyzések az önkéntes közösségnek, és az Önkéntes Program iránt érdeklődőknek szólnak, és a szerzők személyes véleményét tükrözik. A Képben vagyunk szerkesztősége az esetleges sértő tartalmakat eltávolítja.
E-mail: volunteer@szepmuveszeti.hu

Szerkesztőségi tagok

Keresés: 

Duino kastélya és Rainer Maria Rilke

A trieszti Miramare kastélyt mindenki ismeri, de a tőle 12 kilométerre fekvő Duino mellett sokan elmennek, pedig varázslatos hely. Míg az előbbi a császári pompáról üzen, addig az utóbbi a hercegi gazdagság mellett a költészetről, a zenéről és az élet értelméről is.

Olaszországból hazafelé jövet mindig azt mondogattuk, hogy majd egyszer megnézzük Duinót. Mindig csak „majd egyszer”. A majd egyszerek sorsát ismerjük, többnyire azt jelenti, sohasem, viszont azt is tudjuk, hogy a sohasemből lesz a brechti még ma. És ez most, ősszel jött el.

Azért vagyok ilyen elmélkedő kedvemben, mert a vár és Rilke megihletett. A hely megér egy kirándulást, hat óra Budapestről, és már ott is vagyunk.

A kastély egy sziklaszirtre épült a 14. században. Később a Habsburgok, majd a Della Torre család tulajdonába került. A várban a történelem során sokan megfordultak, többek között Dante, Johann Strauss, Thomas Mann és Liszt Ferenc is.

Alessandro Della Torre Tasso herceg felesége, Mária hercegnő sokat tett a kultúráért, igazi mecénás volt az 1900-as évek elején. A vár jelenlegi birtokosa Carlo Alessandro della Torre e Tasso, aki 2003-ban nyitotta meg a kastélyt a látogatók előtt, itt él ma is a feleségével.

A hercegi család életét 18 terem mutatja be, amelyek közül a legszebb a könyvtárszoba, a legérdekesebb pedig az a szalon, amelyik Rilke kedvenc szobája volt, és ahol ott áll az a zongora, amelyiken Liszt Ferenc játszott és komponált. A hely mélyen megérinti az embert. Ahogy a teraszon állva gyönyörködünk a csodálatos panorámában, a tengerben, az öreg várromban, úgy érezzük, hogy valamit el kell mondanunk versben, dalban, képben vagy akár egy ajánlóban. 


Rilke, a német költészet legnagyobb alakja, három alkalommal több hónapig is a kastély vendége volt, és itt kezdte írni a híres Duinói elégiáit. Misztikum övezi az első elégia születését. A hercegnő az emlékirataiban leírta, hogy a tenger mellett sétálva a meredek sziklák mentén Rilkét az északkeleti szél morajlásában hirtelen egy hívó hang szólította meg. Nem lehetünk biztosak benne, hogy ez így történt, de a helynek tényleg van valami különlegesen megindító varázsa.Kik vagyunk, mik vagyunk, miért vagyunk a földön  játék és  világ között? Ki ez az ellentmondással teli lény, akit mi embernek nevezünk? Azért vagyunk csak, hogy nevet adjunk a dolgoknak, vagy azért, hogy a megbízatásunkat betöltsük, esetleg valami másért?  Ezekre a kérdésekre is kereste a választ Rilke itt, az ősi kastélyban. Angyalokról, szeretetről, szerelemről, halálról, a múltról és jövőről, titokzatos léthatalmakról szólnak a Duinói elégiák, amik metafizikai régiókba repítenek, és gondolkodásra késztetik az embert minden időben.

És ha a létünk íly romlandó, mért, mire kell hát

úgy pazarolnunk, mint a babér, mely tán komorabb is

minden más zöldnél kissé, levelén apró hullámzás

fodroz (akár a szél mosolya) -: miért is kényszerülünk mi

emberi küzdésre, kitérve a sors elől, de

vágyva a sorsra?...

 

 Ó, nem azért, mert ez az üdv itt,

annak a meg sem érlelt haszna, amit veszítünk.

Még a kíváncsiság miatt sem, vagy edzeni szívünk.

Ezt a babér is tudná...

Ám, mivel Ittlétünk sokat ér, s ami él, úgy látszik,

mind, a Tünékeny, minket akar, szüksége

van mireánk. A tünőbbekre. Csak egyszer,

egyetlenül, s azután nem. És mi is éppígy:

egyszer csupán. Soha többé már. Azonban

ez az egyszer-volt Lét bárha egyszeri is csak:

éltünk e földön, és ezt senki se vonja vissza talán.

 

(Kilencedik elégia, részlet. Szabó Ede fordítása)

A Rilke-ösvényen sétálva mi is elgondolkodhatunk a saját utunkon. Mi végre, merre és hogyan tovább? Aztán Trieszt valamelyik híres történelmi kávéházában tovább folytathatjuk az elmélkedést. Otthon egyszer csak azt vesszük észre, hogy valami hihetetlen vágyakozás lesz rajtunk úrrá megint a Trieszti-öböl után.

 

Az út hozadéka lehet a költő verseinek újraolvasása is. Nemrég jelent meg a Napkút Kiadónál Báthori Csaba csodálatos fordítása három kötetben.

 

                                                                                                          Horváth Zsuzsa

  1. október

 

Hasznos tanácsok

A Rilke-ösvény Sistianát köti össze Duinóval. Az út hossza nem egészen 2 km. Érdemesebb Duinóból indulni. Amikor beérünk a faluba, egy ingyenes parkolóban letehetjük az autót. Az ösvény a parkoló mellől indul, a vár bejárata körülbelül 50 méterre van.

Kedd szünnap.

 

Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.

A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.