Színe-java, avagy a kereteken kívül…
- Részletek
- Találatok: 62
Színe-java, avagy a kereteken kívül…
Vagyok aki vagyok
Magyar képzőművészet 1945 után / Válogatás a Jáky-gyűjteményből
*Jáky Gyűjtemény plakát
Egy napfényes, hideg vasárnap délelőtt végre eljutottam a Várkert Bazárba, hogy megnézzem a már régóta kinézett válogatást a Jáky gyűjteményből. Nem tudtam semmit a gyűjtőről, ámde a plakát már sokat ígért – a háború utáni magyar művészet remekeit.
„A fiatal műpártoló több évtizedre visszatekintő következetességgel, végtelen türelemmel és főleg alázattal várta egybe azokat a meghatározó, sok esetben fő műveknek számító alkotásokat, amelyek idővel a kollekció meghatározó darabjaivá, majd a már-már múzeumi rangú gyűjtemény gerincévé válhattak.” – az információt csak később, az anyag megtekintése után találtam meg a gyűjtemény honlapján.
Ars poétikája így hangzik:
„Egy gyűjtemény, amely megpróbálja reprezentálni a háború utáni magyar festészetet egy saját szemüvegen keresztül, ahol a hivatalos kánont sokszor felülírják az egyéni érzések.”
De kezdjük az elején, az első teremben rögtön számos korai Barcsay kép, figurális ábrázolások, és a mester néhány jellegzetes festőállványa fogad, a szín és a komponálás remekei, utána Korniss Dezső kisméretű csodái (Bodobács, Maszk, Bogárfej) következnek, és Ország Lili egy kevéssé ismert korai képe, majd egy fontos mű, Vajda Lajos: Barátok, 1937. című rajza, melyen saját portréja Bálint Endrével közös, montázsszerűen megalkotott, mintegy kettőjük barátságára is utalva.
*A kiállítás bejárata
Micsoda képek egymás mellett!
Vagyok, aki vagyok – a címben idézett mondást kiváló magyarázó szöveg világítja meg, amely mind az ország két világháború közti kulturális helyzetét, mind a művészek hitvallását kifejti. Nagy erénye a kiállításnak, hogy részletesen bemutatja a háború után kialakult művészeti irányzatokat, különös tekintettel az ún. 3T által kirekesztett művészcsoportokra: Iparterveseket, Európai Iskolásokat, Geometrikus absztraktokat, konceptuális művészeket, a szocialista kultúrpolitika által a perifériára szorított alkotókat. Nem véletlenül utaltam a címben a Keretek között című, galériabeli kiállításra, hiszen az itt kiállított művészek éppenséggel tiltólistán voltak a hatvanas-hetvenes években, közülük sokan külföldre távoztak, pld. Marosán Gyula, Csernus Tibor. Előbbinek egy nagyméretű Cím nélkül, című (sic) kompozíciója előtt sokáig álldigáltam, mert a formák és színek logikája illetve spontaneitása megragadott. Tulajdonképpen jó példa arra ez a kép, hogy bár absztrakt formákból áll a szerkezet, mégis milyen pontos intellektuális folyamat végén születik meg az a konstrukció, amelyhez hozzányúlni már nem lehetséges. Itthon kevéssé ismerjük műveit (Réth Alfrédhez hasonlóan), mert 1957-től Kanadában élt és alkotott.
Ha sikerül elszakadnunk az első terem remekeitől, (6 teremből áll a kiállítás), akkor ér az igazi meglepetés, mert egy körfolyosós ház lefedett belső udvarába érünk, ahol felülről árad be a fény és fokozza a nagyméretű festmények keltette élményt.
*Belső tér Csernus Tibor képével
Van itt Bukta Imre Tavasz című festménye, a rá jellemző applikált matériákkal, Csernus Tibor két, különböző korszakából való mesterműve, Fehér László ismert, sárga villamos ablakában látszó utazók sziluettjét megragadó pillanatképe. Anna Margit jellegzetes nőalakú bábui is e helyen mutatják a gyűjtő vonzódását a groteszk, népies, ornamentális művekhez. Helyet kap még e varázslatos térben Molnár Sándor nagyméretű, intenzív koloritú kompozíciója is. Szerencsém volt, hogy napfényes időben sikerült meglátogatnom ezt a különleges kiállítást, mert a központi kiállítótér ilyenkor lenyűgöző, emlékeimben felbukkant a szegedi REÖK Palota, hasonló adottsága. Kiemelkedően tárgyalja Csernus Tibor munkásságát a magyarázó tábla, érdemes követni, és két nagyméretű képének stílusváltását összehasonlítani.
*Bukta Imre: Tavasz
*Fajó János: Lilák
Meglepetés, hogy kevésbé ismert, ám nagyon kvalitásos alkotók munkáival is találkozhatunk, ilyen például a harmincas években feltűnő „őstehetség” Román György: Liliputok lakomája című, meseszerű, imaginárius műve. A népies, naiv világot erősíti a gyűjteményben az ő művészete, aki Vámos Rousseau kispolgári világából kinövő kozmikus festészetéhez talán a legközelebb áll. A harmincas évektől kezdődően építette egyéni, groteszk világát, mely társadalomképeiben fogalmazódik meg a legmarkánsabban. Ugyanakkor Román képzett festő volt, helye mégis nehezen kijelölhető a modern magyar művészettörténetében. Gábor Miklós, a jó barát így fogalmaz: „Román György modern művész. Nem absztrakt – képeinek irodalmi tartalma fontos neki is, nekünk is… Álmokat fest, de nem szürrealista. Naivan fest, de nem naiv festő. Okos ember, de nem intellektuális. Rémeket lát, de nem expresszionista.”
Éppígy sajátos hang a gyűjteményben Tóth Menyhérté, akit találóan jellemez Gaál József: „Tóth Menyhért lelkében az archaikus és népművészeti formakincs eredendően létezett, a földdel együtt lélegző lényéből következtethető ez a formateremtő erő. Organikusan fejlődő stílusa belső hite által termékenyült meg, és valódi világtapasztalat által teljesedett ki.”
Az utolsó, kisebb teremben „rokon lelkek” adtak egymásnak találkozót: Tóth Menyhért, légies, fehéren izzó képeit jól hangszereli Gedő Ilka száraz virágokat, kanyargós vonalakkal, pasztellszínekkel idéző álomvilága. Ország Lili két halat víziószerűen láttató csendélete időtlenül hozza a vallásos vándortémát.
A gyűjtemény jelentős csoportját elsősorban a hazai szürrealizmust és absztrakciót képviselő Európai Iskola köréhez közvetlenül, vagy távolabb kötődő alkotók munkái jelentik. Az ismert alkotókon kívül most először találkoztam Martinszky János műveivel, igen kellemes színhatású kompozíciói méltán kerültek a gyűjteménybe.
Búcsúzóul a kiállítástól Czimra Gyula: Zöldfalu szoba című kisméretű képénél időztem, ezer kép közül rögtön felismerhető egyszerű vonalvezetésével, ámde nagyon karakteres, rafinált, színben gazdag megoldásaival, remélhetőleg a Nemzeti Galéria közelgő életmű kiállítása feltárja művészete hátterét.
Ahogy elkezdtem utánanézni a tudnivalóknak a Jáky Gyűjtemény honlapján, beláttam, hogy egy hatalmas, átgondolt felépítmény igen kis, ám az irányokat meghatározó szeletét láttam csak a kiállításon, ez az anyag azonban mély benyomást keltett bennem, mert együtt láttam mindazok munkáit, akiket a legjobban szeretek-becsülök ebből a korszakból. Ilyen szempontból nagyon látogatóbarát az összeállítás, mert áttekinthető, informatív és gazdag.
*Kiállítótér Csernus Tibor és Bukta Imre képével
Az élvezetes kiállítás hatását fokozhatja, hogy a kapun kilépve páratlan látványt nyújt a Döbrentei tér, a Duna felől a templommal, tövében a parányi Asztalka nevű cukrászda és nem utolsósorban a felsejlő Gellért hegy sziluettje.
A napsütést a képekhez még ráadásul kaptam…
A gyűjtő Jáky Balázsról legtöbbet saját maga árul el az alábbi interjúban:
A gyűjtemény honlapja: https://www.jakycollection.hu/
Vagyok aki vagyok
Magyar képzőművészet 1945 után / Válogatás a Jáky-gyűjteményből
1013 BUDAPEST, YBL MIKLÓS TÉR 6. VÁRKERT BAZÁR, DÉLI PALOTA
2023. 10. 14. – 2024. 06. 22.
Faragó Ágnes
2024. február
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.
A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.