Egy pécsi lány útja kultúrákon, nemzeteken át a művészetekig
- Részletek
- Találatok: 91
Az egész tavaly decemberben kezdődött, amikor karácsonyi családi program gyanánt elmentünk egy Renoir tárlatvezetésre a Szépművészeti Múzeumba. Ritkán ugyan, de megesik, hogy mindenkit elbűvölt a program, a festmények, a környezet, és nem utolsó sorban a vezetés, az elhangzott információk sokrétűsége és érdekessége, mely a festőt magát és a korszakot amiben élt szinte láthatóvá tette. Nem azonnal, de egy januári Szerkesztőségi ülésen aztán jött az ötlet, hogy jó lenne többet tudni a tárlatvezetőkről, hátterükről, a felkészülés folyamatáról, aminek az eredményét aztán a közönség élvezheti. Így került sor az alábbi interjúra Szita Klára tárlatvezetővel, akit a fent emlitett Renoir vezetésen ismertünk meg.
- Kedves Klári, kezdjük azzal, hogyan is lesz valakiből tárlatezető? - Nem a tárlatvezetéssel kezdődött, de azért mondhatjuk, hogy mintegy negyven éve adom át az információkat az embereknek, mint turisztikai szolgáltató, idegenvezető, tárlatvezető és mint oktató. Középiskola után a Pécsi Tudományegyetem orosz-pedagógia szakán folytattam a tanulmányaimat. Ezzel párhuzamosan elkezdtem egy idegenvezető képző tanfolyamot, hiszen már korábban is imádtam osztálykirándulásokat szervezni, tájékoztatni, ismereteket átadni és idegen nyelveket tanulni. Egy év múlva már az Expressz Utazási Iroda szervezésében vittem csoportokat a Szovjetunióba, és meg kell mondjam, hogy az itt szerzett tapasztalatok sokat segítettek a tanári hivatásra való felkészülésben.
- Tanítottál is? - Igen, és nagyon szerettem. Hosszúhetényben kezdtem tanítani egy fantasztikus igazgatónő kezei alatt, aki mindig arra ösztönzött, hogy a siker csak alapos felkészülés eredménye lehet. Közben elkezdtem angolul is tanulni, mert éreztem, hogy szinte betegesen vágyom az ismeretek átadására, az emberek, kultúrák megismerésére, megismertetésére és megszerettetésére. Erre aztán később hivatásszerűen is lett lehetőségem, mert felvettek az IBUSZ-hoz, ami akkor a legnagyobb és legtekintélyesebb utazási iroda volt szigorú elvárásokkal. Az orosz és angol mellett megtanultam olaszul is és jártam a világot. Minden csoportomnál törekedtem a naprakész információk átadására, sokrétű előtanulmányokat végeztem, és elégedett voltam, amikor örömet, érdeklődést, netán csodálkozást láttam az arcokon. Büszke vagyok rá, hogy az évek alatt sok visszatérő utasom volt és a mai napig is van.
- Hogyan jutottál el ezek után a tárlatvezetéshez? - Nem rögtön. Az IBUSZ 1992-ben megszűnt, amit a mai napig sajnálok. Egy évig munka nélkül voltam, de főállásban tanítani már nem mentem vissza, „mozgásmániás” voltam, mást kerestem. Ekkor végeztem el két posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetemen, és lettem turizmus szakértő, valamint örökségi helyszín szakértő. Nagyon büszke vagyok arra, hogy megkaptam az UNESCO világörökségi helyszínek diplomát is (ebből kettő van hazánkban), és projektfeladatokban is részt vehetek. Most is vallom, és a mai napig gyakorlom is, hogy mindig tanulni, fejlődni kell. Elkezdtem oktatni turisztikai tárgyakat, rendszeresen vizsgáztatok, korábban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, most pedig a Budapesti Metropolitan Egyetemen.
Azt mondanám, hogy a tárlatvezetéssel mindeközben folyamatosan ismerkedtem, hiszen rengeteg delegációt, csoportot vittem különböző múzeumokba, kiállításokra. Ha néha visszagondolok ezekre a munkáimra a mai tudásommal, bizony, sokszor csodálom a bátorságom, hogy én akkor ilyeneket vállaltam. De hát fiatalság, bolondság, igaz? Később pedig bejegyzett épületséta vezető lettem a Pesti Vigadóban, a Zeneakadémián. Emellett saját szervezésben vezetek Márai sétákat, Szecessziós sétát, és Budapesti fák sétát is, melyek visszatérő vendégeim igényei szerint alakulnak és változnak.
- És akkor jött a Szépművészeti Múzeum? - Igen. Öt éve felvételt hirdettek külsős tárlatvezetőknek, és szinte természetes volt, hogy jelentkezem. Nem idegenvezetőket, nem művészettörténészeket vártak, hanem kíváncsi, a múzeum, a művészetek iránt érdeklődőket. Azóta is folyamatos tanulás, készülés jellemzi ezt a munkámat. Büszke vagyok rá, hogy később a Klasszikus Ókorból is levizsgáztam, ami az egyik legnehezebb vállalkozásom volt (az egy órás vezetést két órán keresztül értékelték, nagyon hálás voltam érte), így ott is vezethetek csoportokat. Még egy hét részből álló Klasszikus Ókor túrát is rám bíztak! Gondolhatod, hogy a mai 8-12. osztályosokat nem lehet könnyen, bármivel lekötni. Örömmel tölt el, ha ez sikerül.
- Beszéljünk akkor a tárlatvezetésre való felkészülésről és a visszajelzésekről - Véleményem szerint a tárlatvezetés egy nagyon sokrétű és alapos tudást igénylő feladat. Mai napig lenyűgöz a kurátorok, a múzeumpedagógus kollégák tudása és segítsége, amivel minket, külsős tárlatvezetőket támogatnak. Enélkül biztos nem lennénk sikeresek. Emellett a felkészülés nálam egy tárlatra általában 2-3 hónapot vesz igénybe.
- Kaptok ennyi időt rá? - Igen, általában ennyivel korábban értesítenek, hogy mely tárlaton leszünk vezetők. Én nagyon sokat készülök idegen nyelvű anyagokból és az illető művész legtöbb alkotását bemutató múzeum(ok) előadásaiból, vezetéseiből is. A visszajelzések? Nos, az nagyon fontos mindannyiunk számára. Nekem különösen a nálam jóval fiatalabbak véleménye fontos, hiszen az ő világuk már oly különböző attól amiben mi felnőttünk, hogy az ő elismerésük, figyelmük, kérdéseik jelentik számomra azt, hogy generációkon át is képes vagyok tudás, információ átadására.
- Van kedvenc tárlatod? - Ha lehet ilyet egyáltalán megjelölni, akkor az a Csontváry kiállítás volt. Pécsi lányként szinte Csontváryval együtt nőttem fel, az iskoláim csak pár száz méterre voltak a múzeumtól, és az akkori KISZ szervezetünk is a Csontváry nevet viselte. Később, már fiatal idegenvezetőként is vezettem csoportokat a kiállításon. Tehát Csontváry szinte az életem része, de nagyon szerettem a Bosch és az El Greco kiállitásokat is. Bosch titokzatossága elbűvölt, míg El Greco-nál a kelet-nyugat kulturális összefonódása, a toledói munkái kápráztattak el.
- Kedvenc ország? - Igaz, rengeteg helyen jártam a világban, ezért nehéz választani, de ha azt mondaná valaki, hogy öt perc múlva indulni kell, akkor a választásom a Kaukázus két országa, Grúzia és Örményország lenne. A volt Szovjetunió tagországai és persze Oroszország is egy-egy elképesztő kincsestára az örökségi értékeknek. Pár éve befizettem egy utazásra, elmentem Szentpétervárra és Moszkvába. Ez azt jelentette, hogy 4 napot az Ermitázsban, 4 napot a moszkvai Puskin Múzeumban töltöttem, egyedi tárlatvezetésekkel. Csodálatos volt.
- Szerintem mindenki kíváncsi humoros visszajelzésekre, esetekre, illetve nehéz helyzetekre, konfliktusokra. Tudsz ilyet mondani? - Szerencsére konfliktus nem igazán volt, alapvetően nyugodt embernek tartanak, és talán ez a nyugodtság az, amibe nehéz belekötni. Persze az is igaz, hogy kötekedők mindig vannak, őket nem szabad észrevenni és meghallani, illetve jó taktika, ha az ember beszélteti, bevonja a közönséget egy-egy témába, hiszen így a kötekedő is lenyugszik, mert szerepelhet.
Humoros? Talán, az idegenvezetői életemből egy. Egyszer kalauzoltam egy kedves ausztrál párt, akik a látogatásuk végén azt javasolták, hogy írjak az Elnöknek (mi sem egyszerűbb!), hogy nem jó a Budapest név a magyar fővárosnak, változtassa meg. Ők egy hónapja járják Európát, és majdnem minden nagyváros neve ”B” betűvel kezdődik, amit nehéz megjegyezni. Brüsszel, Belgrád, Berlin, Bukarest stb. Az sajnos akkor és ott nem jutott eszembe, hogy Wien magyarul Bécs….
Kedves Klári, nagyon köszönöm az interjút. Igazán jót beszélgettünk, nosztalgiáztunk és nevettünk. Azt hiszem ezek után a tárlatvezetőket és a vezetéseket is kicsit másképp látjuk majd.
Kovács Mariann
- február
A képek Szita Klára összeállításából valók.
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.
A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.