A Képben vagyunk a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és Vasarely Múzeum Önkéntes Programjának blogja. Ezen a felületen az önkéntesek publikálják írásaikat múzeumi és kulturális élményeikről és önkéntességről négy témában: Kedvcsináló, Beszélgető, Fejtegető, Mit olvastál? Mit olvassak? A bejegyzések az önkéntes közösségnek, és az Önkéntes Program iránt érdeklődőknek szólnak, és a szerzők személyes véleményét tükrözik. A Képben vagyunk szerkesztősége az esetleges sértő tartalmakat eltávolítja.
E-mail: volunteer@szepmuveszeti.hu

Szerkesztőségi tagok

Keresés: 

Nincs pénz fagyira

 

„1989 ősze, Ceauşescu Romániája. Három magyar kamasz fiú a lét szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a forradalmárnak született, és annak is nevelt Péter, az elnyomó hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra, valóságos hősöknek érzik magukat. Ám az eufóriát nagyon hamar követi a tragédiák sorához vezető lebukás. Húsz évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik következményeivel, egymással, a múlttal és legfőképpen önmagukkal. S ami még ennél is fájóbb: azzal, hogy akaratukon és tudtukon kívül mások életét is felforgatták, tönkretették.” Dióhéjban erről szól a Radnóti Színházban látott darab, a Lázadni veletek akartam, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió – Kortárs Magyar Dráma-díjjal elismert – előadása. Bódi Attila regényét a Jaffa Kiadó jelentette meg 2017-ben. Színpadra alkalmazta Barabás Olga, rendező: Sebestyén Aba

 

Olyan felkavaró előadást sikerült az alkotóknak létrehozni, amilyet ritkán láttam.  A háromszereplős dráma torokszorítóan tárja fel a Ceauşescu diktatúra pokoli világát anélkül, hogy dokumentumokat használna fel, kizárólag a két főszereplő drámai monológjai nyomán, időbontásos formában bontakozik ki a két egykori osztálytárs kamaszkori lázadó múltja. Harmadik szereplő a gitáros, aki szinte epikus rock balladaként festi alá a monológokat. Megrázó a hatalom jellempróbáló súlya, ami a fiatalokra nehezedett, és lázadásuk tragikus bukását okozta. Az előadás mind vizuálisan, mind zenei formában dinamikusan jeleníti meg a történetet. A két főhős egy-egy mikrofon előtt állva adja elő vívódását, amelyet a harmadik szereplő elektromos gitáron követ. A címben szereplő mondat drámai rock számként visszatérően keretezi az előadást, a lázadás, a fiatalokat fűtő energia és a bezártság kínzó ellentétét kifejezve. Az előadás erejét a két főszereplő játéka teszi felejthetetlenné, Áron (Sebestyén Aba) és Zoli (László Csaba) olyan elemi erővel képes elénk tárni, megmutatni, és egy személyben eljátszani a történet minden szereplőjét, amihez fogható tudás és képesség ritkán látható és tapasztalható színpadon.

Kedvelt téma az irodalmi művekben az osztálytalálkozó, itt is ez az apropó a múlt felidézésére, az emlékezés relatív pontossága azonban megkérdőjeleződik. Vajon begyógyulnak-e azok a sebek, amelyeket a Securitate börtöneiben testi-lelki kínzás során elszenvedtek a szereplők? Hogy lehetett túlélni Ceauşescu rémuralmát, és harmadik társuk elvesztésének traumája feldolgozható-e? Vajon a javakban szűkölködő diktatúrában lehetett-e sajt a csodálatos rakott krumplin, ahogy Zoli színezi ki emlékeit? Húsz év után eljött-e a szabadság, megérte-e a lázadás, az áldozat, a beteljesületlen egykori szerelem emléke?

Rendkívüli színészi játéknak lehetünk tanúi, kivetítőn közelképeken láthatjuk a játszók arcmimikájának kifejező erejét, drámai pillanatok, csendek, kitörések megannyi változatát. A videó klippeknek fontos hangulatfestő szerep jut az előadásban, a három képernyőn mindvégig jelenlévő absztrakt vonalrendszerek vibráló mozgása elkerüli a konkrét események dokumentumszerű felhasználását. Emlékeimben még élénken él a Ceauşescu házaspár 1989. decemberi brutális meggyilkolásának televíziós képe Aczél Endre tolmácsolásában. Szerencsésen az előadás ebből semmit nem mutat, sokkal inkább az absztrakció, a dinamikus zene, és elsősorban az erős színészi játék nyújt hosszan tartó színházi élményt.

Mivel vendégjátékról van szó, érdemes figyelni a Radnóti Színház műsorát és időben lecsapni a jegyre, lévén, hogy teltházas előadásról van szó, én is hosszan vártam a lehetőségre.

 

 

https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/lazadni-veletek-akartam/   

 

https://index.hu/kultur/szinhaz/2022/01/27/lazadni-veletek-akartam-yorick-studio-sebestyen-aba-laszlo-csaba-bodi-attila-marosvasarhely/

 

Borítókép: Lázadni veletek akartam / Sebestyén Aba, Szász Csaba, László Csaba / Fotó: Kelemen Kinga)

Bódi Attila könyvének címlapja, Jaffa Kiadó, 2017.

 

 

Faragó Ágnes, 2024 április

Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.

A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.